Várjuk Önöket új sétáinkra!
1 . Várkert Bazár és Szent István terem
Vezetett séta a Budai Vár különleges helyszínein
A Várkert Bazárban egyénileg is lehet sétálni, de szakértő vezetéssel egészen másképp fedezhetjük fel a Várhegy oldalában található neoreneszánsz kertet és a legnagyobb magyar építész, Ybl Miklós tervei alapján létesült épületegyüttest. Egykor csodás díszkert, gloriett, díszkutak, grották és a testőrök házai tartoztak hozzá, később itt működött a szocializmus fiatalságának kultikus szórakozóhelye, az Ifjúsági Park. Ennek bezárása után egészen 2014-ig kellett várni a felújításáig, de ma már újra régi fényében vehetjük birtokba: a virágágyások között sétálva hihetetlen történelmi legendákat tudhatunk meg. Mozgólépcsővel és lifttel könnyedén a Budai Várba juthatunk, ahol az elénk táruló panorámát csodálhatjuk. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően azok is számos újdonsággal találkozhatnak a séta során, akik többször is jártak a várnegyedben. Felújított paloták, lovarda, közméltóságok rezidenciái, mind- mind az útvonalunk mentén találhatók. A Budai Vár legújabb nevezetességét szintén nem hagyjuk ki, a káprázatosan felújított Szent István termet tárlatvezetéssel tekintjük meg. A séta a Dísztéren végződik.
Időtartam: 3,5 óra
Szent István terem
2. A Magyar Zene háza és a megújult Városliget
Átfogó megújítása után a Városliget egy egészen különleges névjegye lett Magyarországnak, hiszen Európában sehol nincs még egy olyan városi park, ahol ilyen mennyiségű és színvonalú kulturális intézmény és rekreációs lehetőség várja a látogatókat. A Városliget ékköve a számos nemzetközi építészeti díjat magáénak tudó Magyar Zene Háza, melynek sikere Sou Fujimoto japán építész egyedülálló építészeti víziójának, illetve a vele szorosan együtt dolgozó magyar csapat nívós tartalmi koncepciójának köszönhető. Sokan csak azért látogatnak el a Ligetbe, hogy megcsodálják ezt a különleges épületet. Sétánk során idegenvezető segítségével fedezzük fel a Zene Házát, s annak megszépült környezetét. Láthatjuk majd a Néprajzi Múzeum monumentális komplexumát, elhaladunk a Millennium Háza mellett, mely a liget egyik legrégebbi és legimpozánsabb épülete, végül megpihenünk a Városligeti tó partján.
Maximális létszám: 30 fő
A Magyar Zene Háza előtere
3. A Pénzmúzeum és a Nemzeti Táncszínház
Két különleges, a Széna tér környékén található helyszínre vezet a sétánk, melynek keretében idegenvezetőnk kíséretében pillanthat a csoport a Pénzmúzeum és a Nemzeti Táncszínház termeibe.
Először a pénzügyi világ labirintusaiban kalauzoljuk a vendégeket. A kiállítótér számos élményt és kalandot tartogat, melyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a pénz forgatásának, használatának újabb és újabb oldalait ismerhessük meg. Sétánk során bebizonyítjuk: a pénz működése bárki számára megérthető és nélkülözhetetlen. A Pénzmúzeum saját szimbólumának a magyar legendákból ismert csodaszarvast választotta, az ezt ábrázoló, a múzeum mellett látható monumentális új szobrot is megismerjük a séta során.
Ezt követően a táncosok világába leshetünk be a Nemzeti Táncszínház legmodernebb színháztechnikával felszerelt, különleges építészeti megoldásokat felvonultató épületében. A 6950 négyzetméteres kulturális helyszínt a Millenáris Park E épületében, a volt GANZ művek egykori ipari épületéből alakították ki, két színházterem és kamaraterem várja a tánc szerelmeseit, emellett próbatermek segítik a professzionális táncosok felkészülését. Tervezője Zoboki Gábor, az ő nevéhez fűződik a Művészetek Palotája épülete és az Operaház műemlék épületének felújítása is.
Az Aranyvonat a Pénzmúzeum épületében
4. Csontváry170 kiállítás a Szépművészeti Múzeumban és séta a megújult Városligetben
Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170 éves évfordulóját kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum, melyet ezúttal tárlatvezetéssel tekinthetünk meg. A mintegy 40 művet felvonultató tárlat tisztelgés a magyar festészet történetének egyik legeredetibb és legismertebb alkotója előtt.
A Szépművészeti Múzeumban utoljára 60 évvel ezelőtt, 1963-ban nyílt kiállítás Csontváry műveiből.
Csontváry művészetének jelentősége túlnő a magyar művészet határain, életműve az egyetemes művészettörténet nagy produktumai közé tartozik. Nemcsak a korában felmerült festői problémákra adott egyéni hangvételű választ, hanem úgyszólván minden benne van, ami a piktúra lényegét adja, ami előtte történt, s látensen az azután jövő is.
A tárlatvezetést követően sétánk során fedezzük fel a megújult Városligetet. Láthatjuk majd a Magyar Zene Háza díjnyertes épületét, a Néprajzi Múzeum monumentális komplexumát, elhaladunk a Millennium Háza mellett, mely a liget egyik legrégebbi és legimpozánsabb épülete, végül megpihenünk a Városligeti tó partján.
A túra 2023. április 14 és július 16 között rendelhető.
Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus
További információk a túrákról, időpontegyeztetés: info@violintravel.com